A magyarok elfeledett győzelme: A Brenta menti csata

Ez az ütközet volt a kalandozások korának első nagy megmérettetése az újonnan érkezett magyarok előtt. 899 márciusában járunk és a tavaszi nap első sugarainál egy 5000 fős magyar sereg indul el Itália felé, hogy megváltoztassa Európa addig hadviselésről alkotott képét.

Nem az ismeretlenbe vetik magukat, tavaly már végig fosztották az Itáliai Királyságot, azonban a tél közeledtével hazatértek, de most újult erővel és nagyobb sereggel tértek vissza.

Európában ekkor kezdődött el Arnulf császár és Berengár itáliai király közötti hatalmi harc, melynek középpontjában a császári korona állt. Arnulf 896-ban a Karoling szokás szerint császárrá koronáztatta magát, ám Berengár is a Karolingok leszármazottja volt és ő is magának követelte a hatalmat.

220px-berengar_i_holy_roman_emperor.jpg

A közismert verzió szerint Arnulf le akart számolni Berengárral, amíg az a többi itáliai kiskirállyal hadakozik, de a hadjárat megkezdése előtt megbetegedett, így a magyarokat küldte maga helyett. A másik verzió szerint maga Berengár hívta be a magyarokat, egyik ellenlábas kiskirály ellen, de az irányítás kicsúszott a kezéből.

Egy biztos, miután a magyarok végig fosztották a királyságát és egészen a központjáig, Paviáig nyomultak előre, Berengár csaknem 15000 főt számláló sereget gyűjtött össze. Az összevonás hírére a szétszórtan fosztogató magyar csapatok egyesültek és taktikai visszavonulást kezdtek. Berengár látván a menekülő magyarokat az üldözés mellett döntött. A hosszú macska-egér játék végül a Brenta folyónál ért véget. Mivel a magyar haderőt gyakorlatilag csak könnyűlovasok alkották, könnyen átúsztattak a folyón és tábort ütöttek a túlparton. Berengár a folyóhoz érve a letáborozás mellett döntött, mert a hadserege legütőképesebb részét alkotó nehézlovasság nagy hátrányba került volna, ha megpróbálnak a Brenta túlpartjára jutni.

Őseink időhúzásképpen folyamatosan hangzatos ajánlatokat küldözgettek követeikkel Berengárnak, de a király annyira biztos volt a győzelmében, hogy az összes ajánlatot visszautasította.

899. szeptember 24-én reggel a magyar tábor csendesebb volt, mint máskor. Berengár és a katonái erősen gondolkodtak ennek az okán, de amikor rájöttek a szörnyű igazságra már késő volt. A szekértábor felé két irányból közeledett a magyarok mindent elsöprő rohama. Voltak, akik már ekkor elmenekültek, de sokan megpróbáltak valamiféle ellenállást mutatni, kevés sikerrel. Kegyelemdöfésként a túlparton maradt magyarok is átkeltek a Brentán és becsatlakoztak a harcba.

osmagyar1-e1443103441673.jpg

Berengár király is csak közkatonának öltözve tudott elmenekülni. Biztos sokat gondolkozott később azon, hogy mi lett volna, ha több őrt állít a folyóhoz és a magyarok nem tudták volna átúsztatni azt annak egy felsőbb szakaszán.

A csata után Itália védtelenül maradt a fosztogató magyar hadakkal szemben, akik nagy zsákmánnyal tértek haza. De őseink nem felejtették el Berengár királyt sem, békét kötöttek vele, melyben garantálták, hogy ők nem fogják újra lerohanni a királyságot, cserébe a király éves adót fizet.

lovasok.jpg

Az ütközetnek a világtörténelemre nézve is fontos hatása volt, hiszen ez volt az első olyan összecsapás, ahol egy nagyhatalom szenvedett vereséget a keletről érkezett magyaroktól. Ekkor találkozott Európa először az őseink által behozott olyan taktikákkal, mint könnyűlovasság (ilyen módon való) használata, a cselvetés és színlelt visszavonulás. A Brenta menti csata egy nagyszerű első felvonása volt a kalandozások korának mely megváltoztatta Európa történelmét és az uralkodók és hadvezérek hadászatról alkotott képét.